Sziasztok!
Egy elkapott pillanat egy tizenegyespárbajból
“A kapus most találgatja, melyik sarokra lövi a labdát a másik… Ha már ismeri azt, aki lövi, tudja, melyik sarokra szokta lőni. Az is lehet azonban, hogy a tizenegyes rúgó is számít arra, hogy a kapus figyelembe veszi ezt. A kapus tehát tovább gondolkodik: lehet, hogy a labda most az egyszer a másik sarokra jön. Mi van azonban akkor, ha az, aki lövi, követi a kapus gondolatait, és mégis a megszokott sarokra céloz majd? És így tovább, és így tovább…” Ez a jelenet Handke – A kapus félelme a tizenegyeseknél című regényben található, és hűen tükrözi a tizenegyes elvégzése előtti pillanatokat. A témával kapcsolatban van egy ősi mondás, amelyet minden labdarúgó ismer, függetlenül attól, hogy kapusról beszélünk vagy mezőnyjátékosról: “büntetőt jól védeni nem lehet, csak rosszul rúgni“. Mára már többször lehet azokat a gondolatokat hallani, amik arról szólnak, hogy a tizenegyeseket inkább azok nyerik, akik jobban bírják idegekkel, mentálisan erősebbek. Mi is az igazság valójában? A mondás vagy a tudományba karolt pszichológia? A Kapus szemmel blog lerántja a leplet a tizenegyesek lélektanáról!
Kezdjük egy kis időutazással, repüljünk vissza egészen 1891. júniusáig, amikor életbe léptették a tizenegyes rúgást. Előtte minden egyes szabálytalanságért, függetlenül attól, hogy a büntetőterületen kívül vagy belül történt, szabadrúgást ítéltek. Amikor nagyon közel került az ellenfél a csapat kapujához és szabálytalakodtak, akkor sokkal nagyobb eséllyel úszták meg a helyzetet kapott gól nélkül, ezáltal a csapatok védői sokkal keményebben, brutálisabban léptek oda az ellenfél csatárainak, tudván, maximum felállnak mindannyian a gólvonalra, és lőjjék át a sorfalukat, ha tudják. A szabály bevezetésekor – és azóta is – 11 méterről végezték el a büntetőket, azonban megengedték a kapusnak, hogy a lövés pillanatáig akár 5 méterre is kijöhettek a kapuból – ez a szituáció hasonlít a kézilabdához, vagy a futsalban előírt kisbüntetőhöz. 1905-ben változtatták meg először a kapus helyezkedését, immáron már nem mozdulhatott előre, csupán a gólvonalon mozoghattak. 20 év után ismét reformálták a szabályt: a kapus nem mozoghatott még oldal irányban sem a lövés pillanatáig. Nem sokkal bevezetése után törölték ezt a kikötést, és – egészen máig – úgy módosítottak a szabályokon, hogy a kapus csak a gólvonalon mozoghat a lövés pillanatáig oldal irányban.
Sok kapus nem szereti a tizenegyeseket. Kiszolgáltatottnak érzik magukat, 11 méterről szinte bárhova lőhetik a játékosok a labdát, ők előrefelé nem mozoghatnak, nincs semmi esélyük. Innen is eredhet a mondás, hogy büntetőt jól védeni nem lehet, csak rosszul rúgni. Úgy tartották, ha a kapus hárítani tud egy büntetőt, az csak vak szerencse által történhet, vagy éppenséggel a lövő játékos rossz végrehajtása miatt létezhetett. Ha alaposabban megnézzük a mondást – “büntetőt jól védeni nem lehet, csak rosszul rúgni” -, akkor egy furcsa dolgot vehetünk észre. Minden esetben, ha a kapus egyszer is hibázik, mindenki az ő nyakába varrja a vereséget, lényegtelen tényként kezelve az előtte és utána bemutatott védéseket, míg egy csatár “elcsalhatja” az egész mérkőzést, ha a végén villan egyet és az ő góljával nyerik meg a találkozót. A tizenegyeseknél ez a helyzet megfordul. A kapusnak szinte esélye nincs, így ha netán véd egy büntetőt, könnyen mennybe mehet, ha gólt kap, senki se fogja őket hibáztatni. Ha egy lövőjátékos hibázik, ő lesz a bűnbak, a vereség oka, teljesen mindegy onnantól kezdve az is, ha netán az ő gólja/nagyszerű mentése kellett a büntetők kiharcolásához. Ez egy olyan tehertől szabadítja meg a kapust, amelyet a későbbiek folyamán akár az előnyére is tud fordítani.
Ahogy a világ is folyamatosan fejlődik, úgy a tudományos dolgok, a labdarúgás, és vele együtt a tizenegyesek is megváltoztak – igaz, a szabályok nem változtak. Míg korábban csak nagyon kevés játékosnak volt kedvenc oldala, ahova nagy százalékkal értékesítette a büntetőjét, már szinte mindenkinek van kedvenc oldala. Ahogy a lövőjátékosoknak, úgy a kapusoknak is van kedvenc oldaluk, ahova előszeretettel vetődnek el a hárítás reményében. A tudomány is változott, amelynek egyik nagy találmánya a videófelvétel. Előszeretettel használják csapatok a videókat arra, hogy feltérképezzék az ellenfelüket, azonban ha olyan szakaszba érkeztek, még a büntetőket is elemzik. Ki hova rúgja, melyik kapus hova szeret vetődni.
Jens Lehmann jellegzetes cetlis esete
A legjobb példa erre a 2006-os világbajnokság Argentina – Németország mérkőzés. Jens Lehmann, a német válogatott kapusa kapott egy cetlit Andreas Kopke kapusedzőtől, amelyen szerepeltek jelentősebb lövő játékosok kedvenc oldala. Ez a “segítség” végülis meghozta a várt eredményt, mert a német válogatott megnyerte a tizenegyespárbajt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Cambiasso nem szerepelt ezen a cetlin, viszont ezt a lövő játékos nem tudta.
A tudományon kívül a kapus szakma fejlődése is valamelyest segítette a büntetők könnyebb kivédését. A kapusok különféle dolgokat alkalmaznak az ellenfelek hibára kényszerítésére. Ki ne emlékezne arra a pillanatra, amikor Bruce Grobbelaar egy rituális táncot lejtett, amivel hibára kényszerítette a lövő játékost – később Dudek tökéletesítette ezt a technikát, amivel hőssé vált a 2005-ös BL döntőben. Nem Dudek volt az egyetlen lengyel kapus, aki előszeretettel használt cselt az ellenfelek megtévesztésére.
Artur Boruc egyik büntető hárítása a sok közül
Artur Boruc testcselt alkalmaz a büntetők előtt, ahol a felső testét az egyik irányba fordítja, mintha arra indulna el, de közben a lábával a másik irányba lép – a felsőtest mozgását előbb lehet észrevenni, mint a lábét, a méreti különbségeknek hála, így a csatár azt hiheti, hogy a kapus előre elment egy irányba, tehát neki “rutin munka” belőni azt a másik oldalra. A lengyel kapusok alapvetően is előszeretettel szeretnek büntetőt hárítani, mintha csak a génjeikbe lenne ez a képesség – Dudeken és Borucon kívül ki lehet emelni Tomasz Kuszczakot vagy éppen Przemysław Tytont, aki a 2012-es Európa Bajnokságon csereként beállva hárított büntetőt.
A bevezetőben megemlítettem a pszichológiát is, amely befolyásolhatja a büntetők kimenetelét. Szokták mondani a labdarúgás szakértői, hogy mindig az a csapat nyeri az orosz ruletthez hasonlított párbajt, aki mentálisan erősebb, jobban bírja a végjátékot fejben. Nem véletlenül. Nagy teher van azon a játékoson, aki lövi, hiszen egy rossz lövéssel könnyen a bűnbak szerepébe kerülnek. Az előző bekezdésben megemlítettem a kapusok különféle trükkjeit, most viszont a pszichikai hadviselésről ejtek szót.
Hope Solo mentális csatája Sasiccal szemben
Vannak kapusok, akik szeretnek a tizenegyeslövő játékos idegeivel játszadozni. Később állnak be a kapuba, megigazgatják a lövő játékossal a labdát, isznak előtte, megtörlik az arcukat stb. A legjobb példa erre Hope Solo és Sasic esete a 2015-ös női világbajnokság elődöntöjében. Sasic a németek egyik legbiztosabb lábú ítélet végrehajtója volt, míg Hope Solo az egyik legjobb kapus a világon a női mezőnyben. Solo szándékosan lassította a büntetőt, nem állt be egyből a gólvonalra, hanem egy “mind games” nevezetű trükkel addig hagyta gondolkozni Sasicot, amíg utóbbi majdnem fél méterrel a kapu mellé lőtte azt. A mérkőzés kimenetelét döntően befolyásolta ez a jelenet, így a Team USA csapata jutott a döntőbe, ahol legyőzte Japán válogatottját. A történethez hozzátartozik, hogy Solo elvileg ott se lehetett volna a világbajnokságon a nem sportolóhoz való viselkedései miatt, ám a szövetségi kapitány megadta neki a bizalmat, ő pedig meghálálta a kiegyensúlyozott teljesítményével, és nem utolsó sorban mentális csatájával Sasic-csal szemben.
Mindenidők legeredményesebb kapusa, Rogério Ceni
A történelemben vannak olyan kapusok, akik előszeretettel járkáltak fel mérkőzések közben is, és vállalkoztak párbajokban a tizenegyesrúgásra. Magyar mezőnyben az egyik legjobb tizenegyeslövő kapus Szűcs Lajos volt, míg nemzetközi szinten több kapust is kiemelhetnénk, akik magabiztosan lőtték büntetőjüket – Hans-Jörg Butt, José Luis Chilavert, Manuel Neuer például. Az egyik legkiemelkedőbb személyiség ebben az illusztris társaságban viszont egy brazil kapus, aki nemcsak büntetőket, hanem szabadrúgásokat is szeretett gólra váltani. Ő Rogério Ceni. Ceni pályafutása során 131 góllal köszönt be az ellenfelek kapusának. Sao Paolo csapatának kapuját védte egész karrierje során, karrierje csúcsán ő volt az első számú ítéletvégrehajtó, ám ő se mindig lőtte be. Az Audi kupa egyik mérkőzésén éppen Manuel Neuerrel nézett farkas szemet, utóbbi nagy bravúrt bemutatva hárította a legendás kapus büntetőjét.
Így végezetül összegzem a leírt gondolatokat. Az elején feltettem azt a kérdést, hogy melyik az igazság, a mondás vagy a tudományba karolt pszichológia. Reálisan nézve mindenkinek igaza van. Tény, hogy ha jól helyezett, kellő erővel meglőtt büntetőről beszélünk, akkor azt hiába nézték meg felvételeken, elemezték, gyakorolták előtte, vagy éppenséggel milyen módszert próbálta a kapus a lövő játékost befolyásolni, a végeredmény gól lesz. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy mivel emberből vagyunk, bennünk van a hibázási faktor, így sose fogunk kétszer milliméterre pontosan ugyanoda lőtt büntetőt látni. A lövő játékos fejébe mindenféleképpen megfordulhat az, hogy mi van akkor, ha a kapus tudja, hogy hova szokta rúgni. Innentől kezdve Handke idézete nemcsak a kapusokra, hanem a lövő játékosok fejében lévő gondolatokat is úgyanúgy leírhatja. Mind a két tábornak igaza van, amikor a saját maguk álláspontját vallják, de a tudomány igenis képes megkavarni az állóvizet, így mára már nem csak az ősi mondás létét kell elismerni. Mondás ide, tudomány oda, nincs könnyű dolga se a kapusnak, se a rúgónak. Ez egy olyan harc, amely mindig is befejezetlen marad az emberiség számára:
“A kapus/lövő most találgatja, melyik sarokra lövi a labdát/melyik sarokra vetődik a másik… Ha már ismeri azt, aki lövi/védi, tudja, melyik sarokra szokta lőni/szokott vetődni. Az is lehet azonban, hogy a tizenegyes rúgó/kapus is számít arra, hogy a kapus/lövőjátékos figyelembe veszi ezt. A kapus/lövőjátékos tehát tovább gondolkodik: lehet, hogy a labda/kapus most az egyszer a másik sarokra jön/vetődik. Mi van azonban akkor, ha az, aki lövi/védi, követi a kapus/lövő gondolatait, és mégis a megszokott sarokra céloz/vetődik majd? És így tovább, és így tovább…”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: