Kapushelyzet az NB I-ben

Hamarosan folytatódik a magyar NB I-ben a bajnokság, a csapatoknál már javában zajlik a játékosok mozgása – akár átigazolás, akár edzés szempontjából. Voltak csapatok, akik a legbizalmasabb poszton az egész őszi szezonban nem változtattak, ám akadt olyan egyesület is, ahol 3 kapus is szerepet kapott. Az InStat analizáló programjának segítségével a Kapus Szemmel blog összeszedte mind a 24 kapust, és különböző szempontok alapján pontozta őket, aminek a végén kialakul, hogy ki volt a blog szerint az őszi szezon legjobb kapusa. Lássuk, mi a (kapus)helyzet a magyar pontvadászatban!

Csank János elmondta véleményét a honi kapushelyzetről

A 12 csapatos NB I-ben idén ősszel 24 kapus is védett, amely valljuk be, nem kevés. Erről a helyzetről a csakfoci.hu megkérdezte Csank Jánost egy interjú keretében, amelyben nagyon érdekes gondolatokat ébresztett mindenki számára. Ha megnézzük a csapatok kapusait, akkor szembetaláljuk magunkat azzal a ténnyel, hogy nincsen egy kimondottan első számú kapus, és mögötte egy fiatal feltörekvő tehetség, hanem két egyfoma szintű kapus található szinte mindegyik csapatnál. Nehéz két olyan kapus között különbséget tenni, akik szinte azonosak a képességek alapján, viszont gyakran előfordul, hogy ezen kapusok stílusa különbözik, így szinte érthetetlen, miért cserélik le a “proaktív” kapust egy klasszikus “vonalkapusra”. Aki szeretné elolvasni a teljes cikket, az az alábbi linkre kattintva elérheti.

A Kapus Szemmel blog értékelési rendszeréről is ejtek pár szót. Ahhoz, hogy egy adott kapus versenyben legyen az őszi szezon legjobb kapusa címéért, a 19 mérkőzésből minimum 10 mérkőzésen pályán kellett lennie, így például Molnár Péter, aki 1 találkozón védte a Paks kapuját, viszont mind a 7 lövést hárította, nem kerülhetett be. Ennek köszönhetően a nemzet szürke mackónadrágosát, Király Gábort pedig sérülései miatt nem tudtuk számításba venni.

Minden egyes szempontnál a legjobb tíz kap pontot – az első 10, a második 9, a harmadik 8 és így tovább. A legvégén a legtöbb pontot szerző kapus lesz a Kapus Szemmel blog legjobb kapusa a 2016/17-es bajnokság őszi felében.

A szempontok: Játékperc, Kapott gólok száma, Védési hatékonyság százalékban, Kapott gól nélküli mérkőzések száma, A mérkőzések hány százalékában nem kapott gólt, Hány percenként kap gólt, Hány lövésenként kap gólt.

Első szempont: Játékperc

A folyamatos cserélgetések – hol kényszerű, hol “frissítés”, hol átigazolás – miatt nagyon kevés kapus volt, aki mind a 19 mérkőzést a pályán töltötte, összesen kettő ilyen kapus volt. Dibusz Dénesnek és Kovácsik Ádámnak csapatánál betonbiztos szerepe volt, így nem kockáztattak cseréjükkel, de például Sebők Zsolt is 1 mérkőzéstől eltekintve az összes bajnokit végigjátszotta. Nézzük, melyik kapus mennyi mérkőzésen vett részt, azokon mennyi percet töltött el, és ez alapján hány ponttal gazdagodtak!

Balajcza Szabolcs (Újpest): 900 perc -> 0pont

Kovácsik (balra) és Dibusz (jobbra) védte végig mind a 19 mérkőzést

Rózsa Dániel (Szombathelyi Haladás): 962 perc -> 0pont

Gróf Dávid (Honvéd): 990 perc -> 1pont

Danijel Petkovic (MTK): 1080 perc -> 2pont

Ivan Rados (DVTK): 1170 perc -> 3pont

Tomas Tujvel (Mezőkövesd-Zsóry): 1260 perc -> 4pont

Branislav Danilovic (DVSC) és Nagy Gergely (Vasas): 1350 perc -> 6-6 pont

Kemenes Szabolcs (Paks): 1440 perc -> 7pont

Sebők Zsolt (Gyirmót): 1620 perc -> 8pont

Kovácsik Ádám (Videoton) és Dibusz Dénes (Ferencváros): 1710 perc -> 10-10 pont

Második szempont: Kapott gólok száma

Ősszel előfordult olyan forduló is, ahol mind a 6 mérkőzés 45 perc után 0:0 volt, de voltak olyan fordulók is – 9. forduló, 11. forduló vagy a 13. forduló jó példa -, ahol csak úgy ömlöttek a gólok a kapusok hálójába. Nézzük, ki mennyi gólt és ezáltal pontot gyűjtött össze!

Gróf Dávid kevés kapott góllal örvendeztette meg a kispesti szurkolókat

Sebők Zsolt: 29 kapott gól -> 0pont

Dibusz Dénes: 27 kapott gól -> 0pont

Ivan Rados: 20 kapott gól -> 1pont

Branislav Danilovic és Kovácsik Ádám: 19 kapott gól -> 3-3 pont

Kemenes Szabolcs: 18 kapott gól -> 4pont

Danijel Petkovic: 16 kapott gól -> 5pont

Nagy Gergely: 15 kapott gól -> 6pont

Rózsa Dániel: 13 kapott gól -> 7pont

Balajcza Szabolcs: 12 kapott gól -> 8pont

Tomas Tujvel: 11 kapott gól -> 9pont

Gróf Dávid: 9 kapott gól -> 10pont

Harmadik szempont: Védési hatékonyság százalékban

Védési hatékonyság alatt azt a mutatót értjük, ahol kiderül, az adott kapus a kapura tartó lövések hány százalékát tudja hatástalanítani. Ha csak a védések számát néznénk, az nem lenne mérvadó, hiszen akadtak olyan mérkőzések is, ahol szinte alig forogtak veszélyben a kapuk. Nézzük tehát, melyik kapus védte a leghatékonyabban csapata kapuját az elmúlt 19 forduló alatt!

Tujvel kiemelkedő teljesítményét a statisztikák is alátámasztják

Balajcza Szabolcs: 57,14% -> 0pont

Dibusz Dénes: 61,43% -> 0pont

Gróf Dávid: 67,86% -> 1pont

Kemenes Szabolcs: 68,97% -> 2pont

Sebők Zsolt: 70,41% -> 3pont

Branislav Danilovic: 72,86% -> 4pont

Ivan Rados: 73,68% -> 5pont

Danijel Petkovic: 74,60% -> 6pont

Rózsa Dániel: 75,93% -> 7pont

Kovácsik Ádám: 75,95% -> 8pont

Nagy Gergely: 80,76% -> 9pont

Tomas Tujvel: 84,93% -> 10pont

Negyedik szempont: Kapott gól nélküli mérkőzések száma

Ha nem kapsz gólt, 1 pontot már hoztunk…” – tartja a bölcs mondás amatőr szinten, de még a mai napig is sokan úgy gondolják, ha nem kapsz gólt, már jól védtél. A számmisztika kedvelőinek – is – kedvezve született meg ez a szempont. Nézzük, melyik kapus hány mérkőzésen maradt “makulátlan”!

Kovácsik, Sebők és Tujvel volt ebben a szempontban a legjobb

Kemenes Szabolcs, Branislav Danilovic, Ivan Rados, Danijel Petkovic és Rózsa Dániel: 3-3 kapott gól nélküli mérkőzés -> 3-3 pont

Dibusz Dénes és Nagy Gergely: 4-4 kapott gól nélküli mérkőzés -> 5-5 pont

Gróf Dávid és Balajcza Szabolcs: 5-5 kapott gól nélküli mérkőzés -> 7-7 pont

Sebők Zsolt, Tomas Tujvel és Kovácsik Ádám: 6-6 kapott gól nélküli mérkőzés -> 10-10 pont

Ötödik szempont: A mérkőzések hány százalékában nem kapott gólt

Ha megnézzük az előző szempontokat, láthatjuk, hogy Kovácsik Ádám például hiába úszta meg 6 mérkőzésen is kapott gól nélkül, mint Tomas Tujvel, ha előbbinek ez több mérkőzésen jött össze. Ebből kifolyólag a Kapus Szemmel Blog osztott-szorzott, és kiszámolta, hogy a mérkőzések hány százalékában nem kapott gólt az adott NB I-es kapus.

Meglepő vagy sem, az újpesti ikon a mérkőzéseinek felén nem kapott gólt

Branislav Danilovic: 20% -> 0pont

Ivan Rados: 23,1% -> 0pont

Dibusz Dénes: 24,1% -> 1pont

Rózsa Dániel és Danijel Petkovic: 25% -> 3-3 pont

Nagy Gergely: 26,7% -> 4pont

Kovácsik Ádám: 31,6% -> 5pont

Sebők Zsolt: 33,3% -> 6pont

Kemenes Szabolcs: 38,8% -> 7pont

Tomas Tujvel: 42,9% -> 8pont

Gróf Dávid: 45,5% -> 9pont

Balajcza Szabolcs: 50% -> 10pont

Hatodik szempont: Hány percenként kap gólt

Vannak olyan kapusok, akik nem védtek folyamatosan saját csapatukban, míg akadt olyan kapus is, aki nem első számúként kezdte meg az őszt, viszont az első számú kapus sérülése miatt avanzsált azzá. Nézzük, hogy átlagban melyik kapus hány percenként kap gólt!

Tujvel kiemelkedő teljesítményét a statisztikák is alátámasztják

Sebők Zsolt: 56 percenként -> 0pont

Ivan Rados: 59 percenként -> 0pont

Dibusz Dénes: 63 percenként -> 1pont

Danijel Petkovic: 68 percenként -> 2pont

Branislav Danilovic: 71 perceként -> 3pont

Rózsa Dániel: 74 percenként -> 4pont

Balajcza Szabolcs: 75 percenként -> 5pont

Kemenes Szabolcs: 80 percenként -> 6pont

Kovácsik Ádám és Nagy Gergely: 90 percenként -> 8-8pont

Gróf Dávid: 110 percenként -> 9pont

Tomas Tujvel: 115 percenként -> 10pont

Hetedik szempont: Hány lövésenként kap gólt

Azt már megtudtuk, hogy melyik kapus kapta a legkevesebb gólt, ki védte a legjobban a lövéseket és azt is tudjuk, hogy melyik kapusnak hány percenként zörgetik meg a hálóját. A Kapus Szemmel Blog utolsó szempontjában arra ad választ, hogy ki volt az a kapus, akinek a legtöbb lövés után sikerült kapuját bevenni.

Balajcza Szabolcs: 2,33 lövésenként 1 gól -> 0pont

Dibusz Dénes: 2,59 lövésenként 1 gól -> 0pont

Gróf Dávid: 3,11 lövésenként 1 gól -> 1pont

Kemenes Szabolcs: 3,22 lövésenként 1 gól -> 2pont

Sebők Zsolt: 3,38 lövésenként 1 gól -> 3pont

Branislav Danilovic: 3,68 lövésenként 1 gól -> 4pont

Ivan Rados: 3,8 lövésenként 1 gól -> 5pont

Danijel Petkovic: 3,94 lövésenként 1 gól -> 6pont

Rózsa Dániel és Kovácsik Ádám: 4,15 lövésenként 1 gól -> 8-8 pont

Nagy Gergely: 5,2 lövésenként 1 gól -> 9pont

Tomas Tujvel: 6,64 lövésenként 1 gól -> 10pont

Miután megnéztük, hogy a szempontok alapján mi a (kapus)helyzet, így egy kis számolgatás után lássuk, ki lett az NB I 2016/2017-es bajnokság őszi szezonjának legjobb kapusa a Kapus Szemmel Blog szerint!

12. helyezett: Dibusz Dénes (FTC) -> 17 pont

A tavalyi szezon egyik legjobb kapusa volt, nem véletlen kapott lehetőséget a nemzeti csapatban is. Nyáron azonban valami történhetett, mert a csapatához hasonlóan, neki se sikerült olyan jól a bajnokság őszi része, és ez nagyon rányomta bélyegét a tavalyi bajnok csapat szereplésére. Nálunk is csupán a szűkített lista utolsó helyére került. Bízunk benne, hogy tavasszal jobban fog teljesíteni.

11. helyezett: Ivan Rados (DVTK) -> 17 pont

Az őszt Antal Botonddal kezdte meg a diósgyőri gárda, ám elődje sorozatos gyenge szereplése miatt kezdőként számoltak vele. A diósgyőri ultrák kedvence hiába nyújtott néha parádés teljesítményt, ő se jelentett megoldást a DVTK gyengébben sikerült félszezonjára. Tabellánk 11. helyén végzett.

10. helyezett: Branislav Danilovic (DVSC) -> 23 pont

A DVSC gyenge őszét nagyon befolyásolta a kapusaik teljesítménye is, Danilovic és Verpecz is rengeteg hibával védett. A debreceni csapat a téli játékosbörzén kapust igazolt, vélhetően nem sok játéklehetőséghez fog jutni. A mi ranglistánkon a szempontok alapján az összesített 10. helyet szerezte meg.

9. helyezett: Danijel Petkovic (MTK) -> 27 pont

A montenegrói kapus a szezon közben csatlakozott az MTK csapatához, ám nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, hogy csapata ne a kieső zónából várja a tavaszt, így 9. helyezése nem meglepő a statisztika kedvelőinek. (Megjegyzés: talán az egyik legfurcsább döntést hozta az MTK vezetősége a kapuscserével, mivel a statisztikák alapján Hegedűs 85,71%-os védési hatékonysággal – Molnár Péter 1 meccses 100%-os teljesítménye mögött – második helyen végzett volna mind a 24 kapust nézve.)

8. helyezett: Balajcza Szabolcs (Újpest) -> 30 pont

Az újpesti ikon felemás ősszel büszkélkedhet. Az első felében nagyon jó teljesítményt nyújtott, ám a 8. fordulótól kezdve nagyon rosszul védett, aminek következtében ki is került a kezdő csapatból egészen az utolsó fordulóig, amikor újra régi fényében tündökölt. Nálunk a 8. helyre volt ez elegendő.

7. helyezett: Sebők Zsolt (Gyirmót) -> 30 pont

Sebők Zsoltról mindenkinek Durica öngólja jut eszébe. A számok megmutatták, hogy jó az öreg a háznál, hiszen a 37 éves hálóőr annak ellenére, hogy egymaga annyi lövéssel nézett szembe, mint az MTK mindkét hálóőre, nem vallott szégyent, mi sem mutatja jobban, hogy a 18 mérkőzéséből 6-on gólt se kapott. Nálunk ez a teljesítmény a 7. helyhez volt elegendő.

6. helyezett: Kemenes Szabolcs (Paks) -> 31 pont

A korábbi kipesti kedvenc több játéklehetőség reményében tette át székhelyét Paksra, és hozta a tőle megszokott teljesítményt, viszont ennél se többet, se kevesebbet. A Nemzeti Sport osztályzatai alapján a szezon legjobb kapusának választották, nálunk viszont “csak” a 6. helyezést tudta megkaparintani.

5. helyezett: Rózsa Dániel (Szombathelyi Haladás) -> 32 pont

Király Gábor leigazolásával kiszorult a Vas megyei csapat kapujából, ám a “magyar legenda” folyamatos sérülései miatt hol a mérkőzés kellős közepén kellett beszállnia, hol pedig 90 percen keresztül próbálta hatástalanítani az ellenfelek támadásait. Megmutatta, hogy Király hiányában is megbízható kapusa van a Haladásnak. Nálunk ez az 5. helyre volt elég.

4. helyezett: Gróf Dávid (Honvéd) -> 38 pont

A semmiből bukkant fel Gróf Dávid, hiszen Horváth Andrással kezdte meg az idényt Marco Rossi vezetőedző. Egy sérülés következtében került be a csapatba, de ahogy a számok is megmutatták, letette névjegyét az NB I-ben. Míg csapata a Csákvártól, ő a ranglistánk 4. helyét szerezte meg.

3. helyezett: Nagy Gergely (Vasas) -> 47 pont

Vukasin Poleksic szomorú sérülése miatt került be az angyalföldi kezdő 11-be, de megbízható teljesítményének köszönhetően maradt a csapatban. Ahogy Gróf, úgy ő is szinte a semmiből jött, viszont a Vasas szereplésének egyik kulcsfigurája volt. Őszi teljesítményének köszönhetően felléphetett a képzeletbeli dobogó legalsó fokára.

2. helyezett: Kovácsik Ádám (Videoton) -> 52 pont

A tavalyi szezont epizodista szerepben töltötte javarészt, idén már kirobbanthatatlan helye van a fehérvári alakulatnál. 6 mérkőzésen se tudtak neki gólt lőni, és a számok alapján is nem csak nekünk bizonyított. Legjobb magyar kapusként az előkelő 2. helyen végzett a rangsorunkban.

1. helyezett: Tomas Tujvel (Mezőkövesd) -> 61 pont

Csapatát – a Vasassal együtt – az őszi szezon meglepetéseként emlegetik. A Videotonnál mellőzött kapus nemcsak a statisztikán mutatott nagyszerű teljesítményt, hanem a pályán is bizonyította, miért igazolta őt nyáron az újonc Mezőkövesd. Nálunk is bizonyított, így került fel a dobogó legfelső fokára!

Reméljük tavasszal több kimagasló teljesítményt láthatunk az NB I kapusaitól, a tavaszi forduló végén érkezik a második félszezon értékelése, illetve a legvégén az Év Legjobb Kapusát is megválasztja a Kapus Szemmel Blog! Tartsatok velünk legközelebb is!

Címkék:
Tovább a blogra »