Végig értünk a 30. forduló mérkőzésein, így biztosan mindenkit érdekel, hogy kik voltak a forduló kapusai. Nézzük is meg, hogy a 3 fő szempont alapján (Passzpontosság, Védési hatékonyság, InStat Index) kik teljesítettek a legjobban a 30. fordulóban!
A passzpontosság kategóriát nézve meglepő statisztikai adatok jöttek össze. Az talán nem meglepő, hogy Tujvel 34 sikeres passzt tudott összehozni a mérkőzésen, hiszen szinte állandó tűz alatt volt tartva. Kovácsik 20 sikeres passz kísérlete reális körképet ad, hogy jellemzően nem sok alkalommal kell lábbal labdához érnie egy magyar bajnoki mérkőzésen. Petkovic az utóbbi időszakban sokkal több passzt juttat el a megfelelő helyre, így nem véletlen a dobogó alsó fokán szereplése.
A védési hatékonyság alatt egy olyan százalékot kell érteni, ami megmutatja, hogy hány százalékát védte ki az adott kapus a kaput eltaláló lövésekből. 3 kapus nem kapott gólt ebben a fordulóban, így értelemszerűen ebből a 3 főből áll a dobogó is. Azonos százalék esetén a több védés száma az elsődleges vízválasztó, így lett többek között Molnár Péter a legjobb, aki 8 védést mutatott be csapata győztes mérkőzésén – annak a mérkőzésnek az összefoglalóját itt olvashatod el. Miután Danilovic és Kovácsik is 3-3 védést kellett bemutatnia, ezért ami eldöntötte a képzeletbeli második és harmadik helyet, az az InStat indexe volt a kapusoknak.
Az InStat index az InStat futballstatisztikai rendszer által mérkőzésenként megadott játékosindexének felel meg. Lényegében ez az index szám meghatározza, hogy milyen szerepet töltött be az adott játékos a mérkőzésen, minél magasabb az érték, annál inkább főszereplője volt pozitív értelemben. Nem véletlen az se, hogy ezt a statisztikai adatot is megnyerte Molnár Péter, a többi dobogós kilétének a sorrendjét már felfedtem az előző statisztikai szempontnál.
Nagy zsákbamacskát nem fogok elárulni a statisztikai szempontok alapján, hogy a Kapus Szemmel Blog szerint kik lettek a forduló legjobb kapusai.
3. helyen nálunk Branislav Danilovic (DVSC) végzett, aki két szempontonban is odaért a 2. helyre, viszont a passzpontosságon van még mit csiszolni, a 70 %-os sikerességi ráta nálam nem elegendő arra, hogy az összesített második helyre odaérjen.
2. helyre Kovácsik Ádám (Videoton) ért oda. Mindhárom kategóriában ott találhattuk a dobogó valamelyik magaslati pontján, voltak bravúros védései is, lábbal igaz, hogy a tutit kellett csak lehoznia, de azt legalább 90 % feletti értékben tette meg.
Az 1. helyre nem meglepő módon Molnár Péter (Paksi FC) került. 81 % feletti passzolásával ugyan nem ért fel a dobogóra, viszont a másik két kategóriában nem volt kérdés az első helye, de aki gondolja, nézze végig a mérkőzés összefoglalóját az MLSZ Youtube csatornáján, és vélhetően egyet fog érteni a helyezésével, ha csak nem elvakult az illető.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: