Mi van veled magyar kapus szakma?

Véget értek a 2018-as világbajnoki selejtezők, számunkra sajnos ténylegesen is, mivel a csoportban a harmadik hely ezúttal nem ért még pótselejtezős lehetőséget sem. Megtehetném azt, hogy értékelem Storck szerepét, a játékosok szerepét/teljesítményét, de “A suszter maradjon a kaptafánál” elv alapján a kapusokra fogom kihegyezni az értékelésemet.

 

Utazzunk vissza az időben egészen az 2016-os Európa-bajnokságra kiírt selejtezősorozatig, és nézzük meg nagyvonalakban, mi történt ott! A franciaországi európai sporteseményre való kvalifikációs sorozatban 3 kapus kapott lehetőséget. Gulácsi Péterrel kezdtük meg az utat, amelyik egy Észak-Írország elleni 2-1-es vereséggel Pintér Attila megégését jelentette. Gulácsi Péter onnantól kezdve már nem is védett a válogatottban, jött helyére a következő mérkőzésen az élő legenda, Király Gábor védte a magyar kaput Romániában, ahol 1-1-et értünk el. A 3. selejtezős mérkőzésen érkezett a harmadik kapus, Dibusz Dénes, és ha nehezen is, de nyertünk Feröer-szigetek ellen 1-0-ra. Ezt követően azonban jött egy állandóság Királlyal, és onnantól kezdve nem is lehetett mással elképzelni a válogatott kapuját tétmérkőzésen. A pótselejtezős oda-visszavágón is ő védte a magyar kaput, majd Franciaországban is ott folytatta, ahol a selejtezőkön abbahagyta. Vezéregyéniségként vezette csapatát a csoportelsőséghez (3 meccs 1 győzelem 2 döntetlen 0 vereség, 4 kapott gól), majd jött a belgák elleni 0-4, ahol az eredmény lehetett volna súlyosabb is, ha nem mutat be bravúrokat.

 

 

Jön egy kis statisztika a selejtezős körből, amely a későbbiek folyamán nagyobb hangsúlyt fog kapni:
Király: 8 mérkőzésen 7 kapott gól (ha nem számoljuk a görögök elleni gólzáporos 3:4-es eredményt, akkor 7 mérkőzésen 3 kapott gól);
Gulácsi: 1 mérkőzésen 2 kapott gól;
Dibusz: 1 mérkőzésen 0 kapott gól.

 

Azzal mindenki tisztában volt, hogy Király Gábor nem lesz már fiatalabb, ennek ellenére 40 évesen is képes volt elképesztő védéseket bemutatni, és meghatározó tagja lenni válogatottunknak. A nyári világverseny után bejelentette visszavonulását a nemzeti 11-től, aminek következtében jöttek a találgatások, hogy kivel fogjuk megkezdeni az Eb-selejtezőket – ebbe a tippelésbe én is beszálltam egy cikkel, amit itt olvashattok el: Király Gábor nyomdokában -, mert azt ugyan mindenki tudta, hogy Királyt nem lesz egyszerű pótolni, de reménykedtünk abban, hogy valami közeli szintet képviselő kolléga fog érkezni.

Bernd Storck szövetségi kapitány nem meglepő módon Gulácsi Péter mellé tette le a voksát. Sokszoros korosztályos válogatott, nemzetközi tapasztalattal, ráadásul a német első osztályban, az RB Leipzig csapatát erősítette. Logikusnak tűnhet mindenki számára, hogy ő lesz az első számú kapus, én is így vélekedtem erről, viszont én más szemszögből néztem a dolgokat. Korábban is azt hangoztattam, hogy eléggé nagy probléma van, ha egy korosodó kapustól várjuk a csodát, míg a mögötte elhelyezkedő kapusok pedig nem tudják azt a szintet, amit ő. Gulácsinak első felnőtt válogatott tétmérkőzése nem sikerült a legjobban – 1-2 Észak-Írország ellen hazai pályán -, de sokan reménykedtünk benne, hogy azt a fajta teljesítményt fogja nyújtani, amit a korosztályos válogatottakban, illetve korábbi csapatainál.

 

Nézzük meg egy picit részletesebben, hogy milyenre sikerült ez a selejtező sorozat kapus részről. Gulácsi védte végig mind a 10 mérkőzésen a magyar csapat hálóját, ezeken összesen 14 gólt kapott a 27 éves hálóőr. Csak összehasonlítás gyanánt: az előző selejtezősorozatban 9 gólt kapott a csapat 10 mérkőzésen. Ami még szembeötlő különbség, az az első két helyezettek elleni kapott gólok száma: az előző selejtezőben Észak-Írország végzett az első helyen, Románia a második pozíciót érte el. Ellenük összesen 4 gólt kapott a válogatott (abból kettőt Gulácsi 1 mérkőzésen, összesen Észak-Írországtól 3, Romániától 1). A mostani selejtezőben Portugália és Svájc végzett előttünk: a 4 mérkőzésen 12 gólt kapott Gulácsi és a magyar védelem (Portugáliától 4, Svájctól 8).

 

Az előző selejtezőkön Görögország ellen összesen 1 pontot szereztünk, Feröer-szigetek ellen és Finnország ellen viszont 6-6 ponttal távoztunk, míg a két első helyezettől is sikerült összesen 3 pontot elcsenni – 3 döntetlen segítségével. Nézzük a mostani pontvadászatot: Portugália és Svájc ellen 0 pontot, Lettország elleni 6 pontot, Feröer-szigetek elleni 4 pontot, míg Andorra ellen 3 pontot zsebelhetett be a válogatott. Összehasonlításképp: az Eb kvalifikáción az első kettőtől szereztünk több pontot, míg a vb-kvalifikáción a mögöttünk lévőktől. Egyik pótselejtezőt ért, másik pedig kiesést.

 

Ezekből az adatokból azt láthatjuk, hogy a számok nem minden esetben adják vissza a helyes dolgokat, hiszen korábban a csoportutolsó görög csapattól 1 meccsen sikerült 4 gólt kapnunk, míg a mostani csoportutolsó ellen 2 meccsen 1 gólt. Akkor ezek szerint Gulácsi jobb volt, mint Király, mert az utolsó helyezettől kevesebb gólt kapott? A számok is tudnak tévedni, ezért a tisztán látás kedvéért kivesézem a két kapus közötti minőségbeli különbséget.

Király Gábor vezérként próbálta egyben tartani a csapatot, a románok elleni két döntetlen – leginkább az idegenbeli mérkőzés – alkalmával egy olyan biztos pontja volt a csapatnak, amire lehetett építeni. Tudta mindenki, hogy ha ő van a kapuban, nem lesz probléma még a román katlanban sem – nem úgy, mint Bogdán esetében, amikor a válogatott teletolta a nadrágját, mert nem volt meg az a biztonságérzet a játékosokban. Gulácsinál hasonló volt az érzésem: nem adta meg azt a kellő önbizalmat hátulról, mint amit egy nemzetközi tapasztalattal bíró, jó kapus megadhatna egy csapatnak. Gulácsi nevéhez egy olyan szégyenteljes mérkőzés is köthető, amelyet fekete napként kezelünk azóta is – 2017.06.09. Andorra – Magyarország 1-0. Jöhetnek a magyarázatok persze, hogy a kisebb csapatok ellen nehéz játszani, illetve a gyenge kifogások, hogy hideg, meg műfű volt. A kapott gólnál véleményem szerint hibázott is, lassan ért át a hosszú oldalra, a fejes pillanatában még úton volt a hosszúra, aminek az lett a vége, hogy a felette átfejelt labda utat talált a kapuba. Vagy nézzük meg például az otthon lejátszott Svájc elleni produkcióját, ahol mindent el lehet mondani róla, csak azt nem, hogy magabiztos. Ezt megspékelte még a kinti svájci meccsel, ahol 2 gólban vastagon benne volt, de akár nézhetjük az utolsó selejtező mérkőzést is, ahol újfent sugárzott róla a bizonytalanság.

 

A tények magukért beszélnek sajnos: Gulácsi Péterrel nem tudtuk azt a stabil magabiztosságot visszaadni, amit Királynál megszokhattunk. Ha már itt a tényekről beszélünk: ha annyira nem jó kapus, miért nem más védett a válogatottban? Nagyon jó a kérdés, a válasz pedig ez: mert ő jelenleg a legjobb magyar kapus, akit be tudunk hívni a válogatottba. Gulácsi mögött szinte minden – korosztályos és felnőtt – válogatottban padozó Megyeri Balázs a Bundesliga 2-ben teljesít felemásul, ilyen hullámzó teljesítménnyel első számú kapussá tenni őt az maga az öngyilkosság. Dibusz Dénes tavaly védett egy Eb-selejtezőt Feröer-szigetek ellen idegenben, majd az Eb-n is ott volt, mint harmadik számú kapus. A fővárosi zöld-fehérek hálóőre viszont – hasonlóan Megyerihez – nem tud stabil jó teljesítményt nyújtani az utóbbi időben, ráadásul az is ellene szól, hogy nincs komolyabb nemzetközi tapasztalata, plusz az NB I-ben véd, aminek a szintjéről a “vagy jót, vagy semmit” elv alapján nem mondok semmit – többek között Eppel “a gólkirály” Márton is hűen bizonyítja, hogy mennyire nem tud egy NB I-ben edződő magyar játékos a válogatottban muzsikálni. Az idei sorozatban két cerberus volt még 3. számú pozícióban, akikről rengetegen azt gondolták, hogy tuti fognak legalább 1 mérkőzést a felnőtt válogatottban eltölteni. Kovácsik Ádám az utánpótlás válogatottaknál állandó 3. számú kapusnak bizonyult Gulácsi és Megyeri mögött, arról nem beszélve, hogy ő is a hazai bajnokságban véd állandóan – hol így, hol úgy -, illetve amikor a nemzetközi kupameccsen szükség lett volna egy meghatározó kapusteljesítményre, ő becsődölt. A másik hálóőrnek van némi nemzetközi rutinja még régről – ő Gróf Dávid -, viszont külföldön nem igazán tudott komolyabb szinten játszani, a mostani honi pontvadászatban pedig ő is megmutatja minden arculatát – hol jól véd, és meccsben tartja csapatát, hol pedig ő miatta nem marad meccsben a Honvéd.

Mi van veled magyar kapus szakma? Tettem fel a kérdést a címben. Nagyon jó a kérdés. Sokan a mai napig azt hajtogatják, hogy semmi baj nincsen a magyar kapusképzéssel, hiszen továbbra is van egy-két hálóőr nemzetközileg magasan jegyzett bajnokságokban – Gulácsi Bundesliga, Megyeri Bundesliga 2, Bogdán (sérült) Premier League, Hutvágner Gergely Serie A-s utánpótlás akadémián pallérozódik és még sorolhatnánk a neveket. Valamiért még se jönnek azok a teljesítmények, amik azt bizonyítják, hogy márpedig nincsen probléma a képzéssel. De akkor mi lehet a probléma? Erre a kérdésre valószínűleg nem most fogjuk megtudni a választ, hanem évekkel később, de azért nekem van egy-két felvetésem, amin érdemes elgondolkodni. Kiválasztás és a képzés. Ha a kiválasztás azon múlik, hogy ki milyen magasságú lesz és csak azokkal akarunk foglalkozni, akkor csak egy nagyon kicsi rétegből fogunk tudni válogatni, amelyből még ennél is kevesebb profi kapus lesz. A képzéssel kapcsolatban azon kellene elgondolkodni, hogy továbbra is abban a hitben kellene maradnunk, hogy a magyar képzéssel nincs baj, vagy elkezdünk gondolkodni azon, hogy miért vannak olyan típus hibák, amely minden Magyarországon képzett kapusnál megtalálható?

 

Végezetül egy összegző gondolatot szeretnék írni: ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor be kell látni, hogy a kapus egy meghatározó tagja a csapatnak. A kapus személyisége, képzettsége döntően befolyásolhatja a csapatának teljesítményét, az adott mérkőzés végkimenetelét. Azt is látjuk, hogy az NB I-ben védő/játszó kapusok nem tudják azt a szintet hozni, amire szüksége van egy nemzetközi színtéren alkalmanként résztvevő válogatottnak. Azt is látjuk, hogy nincs annyira sok kapusunk, akik nemzetközileg erős bajnokságban top csapatoknál védenek. Azt tudjuk, hogy a szakma abban a hitben van: minden a lehető legnagyobb rendben van, viszont ez az álláspont nem tükrözi a látottakat. Emiatt megfordul bennem egy rendhagyó kérdés: mi van veled magyar kapus szakma?